Főoldal
Szállás
Programok
Árak
Képek
Elérhetőségek

Szeretettel üdvözöljük honlapunkon!

Ez nem egy tábor... ez több annál...

Szeretnénk, ha az értelmileg akadályozott gyermekek és felnőttek –vagy egyéb okból hátrányos helyzetű emberek- is lehetőséget kapnának egy önfeledt kiránduláson részt venni, kikapcsolódni, magas színvonalú szolgáltatásokat élvezni elérhető áron.

A Fény Házba várjunk iskolás csoportok jelentkezését is.

Fény Ház Bük programhét összeállítását kérdőíves felmérés előzte meg, így programjainkat, a szállást és árainkat úgy alakítottuk ki, hogy az érintettek igényeihez alkalmazkodjon.

 

A Fény Ház Bük programhétre maximum 21 fős csoportok jelentkezését várjuk az év bármely szakában!

 

 

 

 

Alapvető feltevésünk, hogy az értelmi fogyatékos embereknek is ugyanolyan körülmények járnak a kikapcsolódáshoz, mint a nem-fogyatékos embereknek.

 

Hisszük, hogy az „egyenlő esély a szolgáltatások eléréséhez” elv megvalósítható minden ember tekintetében.

 

Tudjuk, hogy az akadályozott embereket „meg kell ismertetni” a társadalom többi tagjával. Az üdülőhely kiválasztása ezt segíti elő: Bük település legújabb részén, lakóövezetben elhelyezkedő, szomszédokkal határolt zárt kerttel rendelkező kedves házacska ad otthont az önfeledt programhét megvalósításához.

 

 

 

 

Szálláshely épülete és berendezése nagyon jó színvonalú, modern, 6 szobás, közösségi terekkel rendelkező Vendégház, melynek alsó szintje akadálymentesített.

 

Nagyon fontosnak tartjuk a szülőkkel és a pedagógusokkal való jó kapcsolatot, a konzultációt, a segítségnyújtást, tanácsadást, a megélt élményekben való közös osztozást.

 

Szeretnénk minél több problémát levenni a pedagógusok és a szülők válláról, ezért gyógypedagógusként a felmerülő problémákban a segítségükre leszek (pl.: programok lebonyolítása, heti terv összeállítása, buszos kirándulások szervezése).

 

Fény Ház Bük programhét alapítása, fenttartása és szervezése,  kizárólag civil személyek jóvoltából jött létre.

Köszönettel tartozom dr. Radványi Katalinnak, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Tanszékvezetőjének, kedves tanáromnak a sok segítséget, tanácsait, mellyel hozzájárult a programhét megvalósításához.

Elérhetőség

9737 Bük
Napsugár utca 13.
Phone: +36 94 358 790
Fax: +36 94 358 790
E-mail:ogalantai@gmail.com

Támogatóink

Hamarosan...